Már nem tart sokáig a vihar előtti csend

2020. február. 09 5:21

Vasárnap napközben egyre intenzívebb déli, délnyugati áramlással érkezik hozzánk az enyhe levegő. Az esti óráktól már viharos széllökésekre is számítani kell.

Vasárnap az ország döntő részén a fátyol- és kevés gomolyfelhőzet mellett többórás napsütés várható, a Nyugat-Dunántúlon napközben pedig fokozatosan feloszlik a rétegfelhőzet, megszűnik a köd. Csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szelet napközben élénk, délutántól a Dél-Dunántúlon már erős széllökések kísérik, majd késő estétől a Dunántúlon nagy területen megerősödik, sőt viharossá fokozódik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között várható, délnyugaton lesz melegebb. Késő este 1, 9 fok valószínű.

 

hétfő

  • Éjszaka nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Napközben többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak a Dunántúlon lehetnek nagyobb felszakadozások, majd késő délutántól északnyugat felől határozottabban csökkenni kezd a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
  • A délnyugati szél nagy területen viharos, a Dunántúlon helyenként erősen viharos lesz, majd estétől a szél északnyugatira, nyugatira fordul, de továbbra is sokfelé viharos marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7 fok között várható.
  • Fagy csak északkeleten lehet, de reggelre ott is melegszik a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 17 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

 

kedd

  • Éjszaka átmenetileg újra megnövekszik a felhőzet, délután felhőátvonulások várhatóak több-kevesebb napsütéssel.
  • Többfelé számíthatunk esőre, záporra nagyobbrészt a nap első felében.
  • Az északnyugati szelet nagy területen viharos, a délnyugati országrész kivételével helyenként erősen viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.

 

szerda

  • Általában többórás napsütés valószínű felhőátvonulásokkal, de délen akár tartósabban felhős tájak is lehetnek.
  • Szórványosan alakulhat ki eső, zápor.
  • A nyugati szelet többfelé viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Felhős és napos területek, illetve időszakok egyaránt lesznek.
  • Elszórtan valószínű gyenge eső, északon, északkeleten éjjel, reggel hószállingózás is lehet.
  • A nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, záporeső, északkeleten havazásra is van némi esély.
  • A déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, és több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.