Markáns hidegfront hozza meg a sarkvidéki hideget

2021. január. 11 13:07

Az Északi-tenger térségéből erős hidegfront indult el Közép-, és Kelet-Európa irányába, amely hazánkat kedd este éri el. Hatására a hét második felében még hidegebb időre számíthatunk.

Kedden délelőtt a Tiszántúlon még erősen felhős lesz az ég, míg másutt néhány órára kisüt a nap. A délutáni óráktól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Reggel még a keleti határ közelében lehet gyenge havazás, majd átmeneti szünet után késő délutántól északnyugat felől vegyes halmazállapotú csapadék érkezik: északon jellemzően gyenge havazás, északnyugaton, nyugaton havas eső, eső, néhol ónos eső is előfordulhat. A délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban az ország délkeleti felén 0, -5, másutt -5, -8 fok között alakul, a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -1 és +4 fok között várható, a naposabb helyeken lesz a melegebb.

 

szerda

  • Felszakadozik a felhőzet, eleinte még több helyen várható havazás, északnyugaton havas eső, ónos eső is lehet.
  • Napközben felhőátvonulások lesznek, és egyre inkább a keleti tájakon valószínű gyenge havazás, hózápor.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

 

csütörtök

  • Felhőátvonulások várhatók sok felhővel, kevés napsütéssel.
  • Több helyen alakulhat ki havazás, hózápor.
  • Az északnyugati szél megerősödik, főként a középső országrészben és a Dunántúlon viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.

 

péntek

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan alakul ki hózápor.
  • Az északnyugati szél több helyen erős, néhol viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között alakul.

 

szombat

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként alakul ki hózápor.
  • Az északi, északnyugati szél több helyen erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -12 fok között alakul, de néhol hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -6 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Általában gyengén felhős, napos idő valószínű.
  • Csapadék nem lesz.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7 és -13 fok között várható, de néhol hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -6 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.