Markáns időjárás-változással kezdődik a jövő hét

2023. január. 08 5:00

Vasárnap még alapvetően csendes időre számíthatunk, csupán szitálás, kisebb eső fordulhat elő, majd hétfőn egy mediterrán ciklon éri el hazánkat, jelentős esőzés és lehűlés kíséri átvonulását.

Vasárnap a látási viszonyok javulnak, a rétegfelhőzet pedig dél, délnyugat felől egyre nagyobb területen feloszlik, így többfelé kisüt a nap. Naplementéig Budapest környékén és az Északi-középhegységben maradhat végig borult, párás az idő, és ott szitálás, esetleg gyenge eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél szinte országszerte megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de a tartósan borult helyeken ennél kissé hűvösebb, míg a szelesebb délnyugaton néhány fokkal melegebb lehet.

 

hétfő

  • Nagyrészt borult lesz az ég, de reggel a Tiszántúlon még szakadozottabb lehet a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor.
  • A déli, majd a Dunántúlon az északi, északnyugati szél több helyütt megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között alakul, délkeleten lesz enyhébb, északkeleten hűvösebb az idő.

 

kedd

  • Előbb a Dunántúlon, majd a középső országrészben is felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a keleti megyék estig még borultak maradhatnak.
  • Reggeltől inkább a Dunától keletre eshet még többfelé, majd ott is egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor.
  • Az északi hegycsúcsokon halmazállapotot is válthat a csapadék.
  • Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon sokfelé viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul.

 

szerda

  • Fátyolfelhőzet borítja be hazánkat, de középszinteken is érkezhetnek vastagabb felhősávok, melyek északnyugatról kelet, délkelet felé vonulnak.
  • Hajnalban a szélvédett északkeleti vidékeken ködfoltok képződhetnek.
  • Estig számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, majd délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Reggelig jobbára borult lesz az ég, napközben nyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap.
  • A nap második felében nyugati irányból melegfronti felhőzet kezdhet kelet felé húzódni.
  • A hidegfront csapadékzónája északnyugatról kelet, délkelet felé vonul, délután elhagyja hazánkat.
  • Az északi, északkeleti megyékben helyenként havas eső, hó is eshet.
  • Az esti óráktól nyugaton, északnyugaton lehet kisebb eső ismét.
  • A déli, délnyugati, illetve az átmenetileg nyugatira forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb.

 

péntek

  • Közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Napközben kevesebb, éjjel több helyen valószínű csapadék.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Pár fokos lehűlést hoz a hidegfront. A kánikula átmenetileg mérséklődik. A parlagfű szezon kezdetét vette.
A légnyomás tovább csökken.