A következő egy hétben lényeges változás nem várható időjárásunkban. Folytatódik a túlnyomóan derült, száraz idő.
Vasárnap napközben legfeljebb időszakosan lehet fátyolfelhős az ég, nagy területen szinte zavartalan lesz a napsütés. Estétől nyugat, északnyugat felől egyre vastagabb felhők sodródnak a nyugati tájak fölé, de csapadék ekkor sem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.
Délutánra 12 és 18 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 2, 7 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
hajo_osz_folyo
Hétfőn a sok napsütés mellett fátyolfelhős lesz az ég, ami helyenként meg is vastagodhat, és szűri a napsütést. Emellett gomolyfelhők is képződnek, amelyekből néhol záporeső kialakulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Fotó megosztása:
hattyu_feszkel_tavasz
Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből egy-egy zápor is előfordulhat. Az északkeleti szél az Alföldön néhol megélénkülhet. Hajnalban -2, +5, délután 13, 18 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
fak_derult_tavasz
Szardán napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből egy-egy zápor is előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban -2, +5, délután 13, 18 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
kutya_fuben_viragok
Csütörtökön napos idő várható gomolyfelhőkkel, csapadék nélkül. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban -2, +4, délután 13, 18 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
lyukas_fa_derult_tavasz
Pénteken derült vagy gyengén felhős, napos és csapadékmentes időben lesz részünk. A keleti, északkeleti szél néhol megélénkülhet. A leghidegebb órákban -4, +3, a legmelegebb órákban 12, 17 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása: