Mediterrán ciklon hozhat újabb havazást

2020. november. 29 13:21

A jövő hét közepén jelentősebb csapadék érkezhet, melynek egy része - egyelőre bizonytalanság mellett - a Nyugat-Dunántúlon hó formájában hullhat le.

Hétfőn a Dunántúlon több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de délelőtt keleten, délkeleten még több lesz a felhő, és helyenként havazás is lehet, majd délután ott is felszakadozik a felhőzet, megszűnik a csapadék. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -6 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

 

KEDD

  • Nagyrészt borult, párás, főleg éjjel, reggel helyenként ködös időre számíthatunk.
  • Napközben délkelet, kelet felől csökkenhet a rétegfelhőzet kiterjedése.
  • Számottevő csapadék nem lesz, de helyenként előfordulhat hószállingózás.
  • A déli szél csak a Kisalföldön élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +4 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Napközben főleg északkeleten vékonyodik a rétegfelhőzet, feloszlanak a ködfoltok, több-kevesebb napsütés is lehet a fátyolfelhők mellett, azonban délnyugat felől megkezdődik a felhőzet vastagodása.
  • Kora délutánig nem valószínű csapadék.
  • Késő délutántól, estétől délnyugat felől havazás kezdődhet (este, éjjel a déli megyékben helyenként havas eső, ónos eső is lehet).
  • Az északkeleti szél a Dél-Dunántúlon időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -8 fok között valószínű, de a kevésbé felhős északkeleti részeken hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Sokfelé várható ismétlődő csapadék: a Nyugat-Dunántúlon főleg havazás, a Kelet-Dunántúlon, a Duna-Tisza közén, az Alföldön havas eső, ónos eső is, de egyre inkább eső.
  • Nyugaton is kisebb területre szorul vissza a havazás, helyenként arrafelé is kialakulhat vegyes halmazállapot.
  • Északkeleten legkisebb a csapadék esélye.
  • Az északkeleti, keleti szél több helyütt megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de északkeleten hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között valószínű, de nyugaton alacsonyabb, délkeleten magasabb értékeket is mérhetnek.

 

PÉNTEK

  • Egyre több helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • A csapadékzóna kelet felé vonul, este elhagyja az országot.
  • Jórészt eső várható, de eleinte nyugaton, illetve a hegyekben még hó, havas eső is hullhat.
  • A délkeleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Több helyen képződhet rétegfelhőzet, amely napközben átmenetileg vékonyodik.
  • Ködfoltokra is számítani lehet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti szél megélénkül, főleg a Kisalföldön néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.