Mediterrán ciklon hozza az újabb esőzést

2019. november. 19 4:59

Szerdán egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat délnyugat felől, egyre több helyen kell kiadós esőzésre számítani.

Kedden napközben a köd és a rétegfelhőzet elsősorban északkeleten akár több helyen is megmaradhat, míg másutt a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás. A tartósan ködös, borult tájakon szitálás előfordulhat. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet a naposabb tájakon 12 és 17, a tartósan borult, ködös területeken 8 és 11 fok között várható. Késő este 5, 10 fok valószínű.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de eleinte északon, északkeleten vékony lesz a felhőzet.
  • Többfelé valószínű eső, zápor, de északkeletre csak este ér a csapadék.
  • A keleti, délkeleti, majd a délire forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között valószínű, de a Nyugat-Dunántúlon csak 10, 11 fok lesz.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de az északi határszélen estig felhős idő marad.
  • Kezdetben többfelé valószínű eső, záporeső, majd egyre inkább csak északon fordulhat elő csapadék.
  • A déli, délkeleti szelet időnként élénk vagy erős közeli lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű.

 

péntek

  • Felhősebb jellegű idő valószínű, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek, reggel ködfoltok is előfordulhatnak.
  • Helyenként alakulhat ki eső, zápor.
  • A délkeleti szelet élénk, időnként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

szombat

  • Közepesen és gyengébben felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Néhol kisebb eső, zápor kialakulhat.
  • A délkeleti szelet élénk, időnként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A reggeli ködfoltok nagyrészt feloszlanak, kisüt a nap, de helyenként tartósabban megmarad a belőlük képződő felhőzet.
  • A ködös tájakon szitálás előfordulhat, másutt nem valószínű csapadék.
  • A délkeleti, keleti szelet élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.