Még két nagy eső jut a hétre

2023. november. 02 5:21

Pénteken és vasárnap kell esős időre készülnünk, a hét többi napján napsütésnek is örülhetünk, de sokszor megélénkül, megerősödik a szél.

Csütörtökön a kezdetben felhős tájakon is felszakad a felhőzet, és az ország nagy részén több órára kisüt a nap, azonban az északkeleti völgyekben tartósabban felhős maradhat az idő. A déli óráktól nyugat felől ismét felhősödés kezdődik. Reggel néhol nem kizárt kisebb eső, de a nap nagyobb részében nem valószínű csapadék. Estétől újra növekszik az eső, zápor esélye, elsősorban az északi országrészben várható ekkor csapadék. A déli, délkeleti szél az Észak- és Nyugat-Dunántúlon megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 16 és 21 fok között várható, de az északi szélcsendes völgyekben több fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő este 9, 16 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.