Még nem marad tartós az őszies időjárási fordulat

2023. szeptember. 11 12:01

Szerda délután, este hidegfront éri el hazánkat, csütörtökre több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Hétvégétől azonban újabb melegedés kezdődik, elérhetjük még a 30 fokot.

Kedden napos időre kell számítani fátyolfelhőkkel, esetleg északkeleten kevés gomolyfelhővel is, de csapadék nélkül. A déli szél döntően mérsékelt, néhol időnként élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 29 és 33 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Még döntően napos idő várható fátyolfelhőkkel, de gomolyfelhők is képződnek.
  • Általában nem lesz csapadék, de főleg hazánk északnyugati harmadán előfordulhat zápor, zivatar a nap második felében.
  • A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon a nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, főként zivatarban megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet általában 10, 18, a csúcsérték 27, 34 fok között valószínű. Nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul nyugatról kelet felé, emellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban 10, 18, délután 22, 29 fokot mérhetnek, délkeleten lesz a melegebb.

 

PÉNTEK

  • Hazánk nyugati harmadán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, másutt erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés.
  • Főleg a középső és a keleti országrészben helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • Többfelé megerősödik az északnyugati, északi szél.
  • A hajnali 7, 15 fokról 21 és 27 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • Napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Néhol kialakulhat zápor, zivatar.
  • Helyenként megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet jobbára 7, 15, a maximum 23, 28 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Napos időre van kilátás gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel.
  • Néhol előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Több helyütt megélénkül a délkeleti, déli szél.
  • Hajnalban általában 7, 15, a délutáni órákban 24, 30 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Bár középpontja keletebbre húzódik, frontjai még mai is felettünk lesznek. A sok felhő a hangulatunkat is kedvezőtlenül befolyásolja.

A légnyomás nem változik.