Még sokáig várat magára a jelentős időjárás-változás

2022. november. 28 5:09

Alapvetően eseménytelen időjárás vár ránk a következő napokban egy anticiklonnak köszönhetően. A hét közepén mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, mely a déli megyékbe hozhat esőt.

Hétfőn javulnak a látási viszonyok, az ország nagyobb részén párás, rétegfelhős idő lesz, de elsősorban az északkeleti, keleti országrészben lehet szakadozott a felhőzet. Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb gyenge eső, szitálás alakulhat ki. A Dunántúlon megélénkül, olykor megerősödik a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű. Késő este -2, 4 fokot mérhetünk.

 

KEDD

  • Nappal a ködfoltok zsugorodnak, de főleg a Dunántúlon maradhatnak rétegfelhős, párás területek. Másutt több-kevesebb napsütésre számítani lehet, ugyanakkor egyre több fátyolfelhő is érkezik.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Időnként megélénkülhet a délkeleti, majd északkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet -6 és +2, a maximum 3 és 8 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Napközben javulnak a látási viszonyok, de hazánk nagyobb részén felhős, párás idő várható, több-kevesebb napsütés inkább a keleti, északkeleti megyékben lehet.
  • Néhol szitálás, éjjel ónos szitálás, főleg a nyugati, délnyugati országrészben gyenge eső, a hegycsúcsokon esetleg havaseső, hószállingózás előfordulhat.
  • Az északi, északkeleti szél időnként megélénkülhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +4, a csúcsérték 3 és 9 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Eleinte rétegfelhős, párás, illetve fátyolfelhős, napos területek egyaránt lehetnek, a nap második felében dél felől vastagodhat a felhőtakaró.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, eső, főként a déli, délnyugati megyékben.
  • Néhol megélénkül az északi, északkeleti szél.
  • A hajnali -4, +3 fokról 3 és 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, kisebb eső.
  • Néhol időnként megélénkülhet az északkeleti, keleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet -4 és +4, a maximum 2 és 8 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő várható.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Néhol időnként megélénkül a keleti, délkeleti, a Tiszántúlon az északkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban -3 és +4, kora délután 2 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.