Még sokáig várat magára az igazi tél

2020. december. 30 5:05

Továbbra is a megszokottnál több fokkal enyhébb időben lesz részünk, mindössze a szilveszter éjszaka lesz csípős. Január első napjai sem hozzák meg a nagy havazásokat, erre január 8-a körül nő meg az esély.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen várható eső, zápor. Estig a Tiszántúlon valószínű a legtöbb, az Alpokalján a legkevesebb csapadék. A többnyire mérsékelt déli szél időnként megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű. Késő este 2, 8 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Az ország nagy részén erősen felhős, illetve borult lesz az ég, majd délutántól nyugaton már vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet.
  • A Nyugat-Dunántúlon számottevő csapadék nem valószínű, másutt sokfelé várható eső, zápor.
  • A hegycsúcsokon havas eső, hó sem kizárt.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Keleten, északkeleten is csökken a felhőzet, elsősorban a déli és a középső országrészben néhány órára kisüt a nap, majd délutántól főleg nyugaton és északon ismét lehetnek erősen felhős területek.
  • A csapadékzóna kelet felé haladva a déli órákig elhagyja az országot. Késő délután, este főleg a nyugati, illetve az északi megyékben fordulhat elő helyenként kisebb eső, zápor.
  • A déli szél sok helyütt megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Változóan felhős időre van kilátás, délkeleten hosszabb, nyugaton és északon rövidebb napsütéssel.
  • Főként nyugaton és északon helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • A délkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű, északon lesz a hűvösebb, délkeleten az enyhébb idő.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég (kezdetben keleten lehetnek még napos időszakok, késő délutántól nyugaton vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet).
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • A délkeleti, keleti szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között valószínű, de a délkeleti, keleti tájakon helyenként 10, 13 fokot is mérhetnek.

 

HÉTFŐ

  • Nyugaton vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, a középső és a keleti országrészben jó esély van a tartósabban borult égre.
  • Nyugaton helyenként, másutt többfelé valószínű eső, zápor.
  • Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.