Még több napig kitart a szél

2021. december. 18 5:09

Szeles idővel telik a hétvége, többfelé viharos lökésekre is számítani kell. A jövő hét elején is erős, olykor viharos szél várható, majd keddtől már csillapodik a légmozgás.

Szombaton a felhőátvonulások mellett általában több órára kisüt a nap, majd kora délutántól északkelet, észak felől vastagabb melegfronti felhőzet helyeződik fölénk. Napközben csak kis eséllyel alakulhat ki hózápor, azonban késő este északkeleten már gyenge havas eső, havazás előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve északkeleten erős lesz, ám délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 fok körül várható. Késő este -1, 3 fokot mérhetünk.

 

VASÁRNAP

  • A melegfront vastagabb felhőzete dél felé elhagyja hazánkat. Napközben inkább rétegfelhők lehetnek.
  • A legtöbb napsütés a délnyugati megyékben valószínű.
  • Délután, este északkelet felől ismét vastagabb felhők érkezhetnek.
  • Néhol előfordulhat hószállingózás, szitálás, ónos szitálás. A nap második felében főleg az ország északkeleti felén valószínű szórványosan eső, havas eső, melyet a hegyekben, este, éjjel másutt is egyre inkább hó válthat fel.
  • Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé erős, főként az Észak-Dunántúlon néhol időnként viharos lökések kísérik.
  • Hajnalban -8, +3 fokot mérhetünk, a szélvédett részeken lesz a hidegebb idő.
  • A kora délutáni órákban 2, 9 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Felhőátvonulások várhatók, reggelig és délutántól több felhővel, emellett az ország nagy részén néhány órás napsütéssel.
  • A szélvédett részeken éjjel ködfoltok lehetnek.
  • Reggelig elszórtan várható zápor, havas eső zápor, hózápor.
  • Napközben helyenként alakulhat ki hózápor.
  • Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik.
  • Hajnalra általában -9 és +3 fok közé süllyed a hőmérséklet, a szélvédett északkeleti részeken mérhetik az alacsonyabb értékeket.
  • Kora délután 1, 6 fok valószínű.

 

KEDD

  • Általában gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű az ország nagy részén többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat hózápor, főleg a Dunától keletre, elsősorban egy összeáramlási zóna mentén.
  • Az északnyugati szelet több helyütt élénk lökések kísérik, majd délire fordul a légáramlás.
  • Hajnalra általában -11 és -1 fok közé süllyed a hőmérséklet.
  • Kora délután -3, +3 fokot mérhetünk.

 

SZERDA

  • Kezdetben főleg rétegfelhőkre számíthatunk, majd délutántól fátyolfelhők is érkeznek. Emellett általában hosszabb-rövidebb napsütés is várható.
  • Helyenként előfordulhat hózápor.
  • Néhol időnként megélénkül a déli szél.
  • Hajnalra általában -10 és -2 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett északkeleti tájakon ennél is hidegebb lehet.
  • Kora délután -3, +5 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Kezdetben vékonyabb, szakadozott lesz, majd a nap második felében az ország nagy részén megvastagszik a felhőzet.
  • Éjjel, reggel ködfoltok is képződnek.
  • Szórványosan számítani lehet csapadékra: havazás, havas eső, eső, ónos eső egyaránt előfordulhat (északkeleten inkább hó hullhat, de dél, délnyugat felől egyre dominánsabbá válhat az eső).
  • Helyenként megélénkül a délnyugati szél.
  • Hajnalra többnyire -9 és +1 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett északkeleti vidékeken ennél is hidegebb lehet.
  • Kora délutánra 1 és 11 fok közé melegedhet fel a levegő, a délnyugati tájakon mérhetik a magasabb értékeket.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.