Megint hétvégére romlik el az idő, ráadásul nagyon

2025. április. 01 13:43

Szombaton markáns hidegfront vonul át hazánk felett, amely a sarkvidék térségéből rendkívül hűvös levegőt szállít fölénk. A csúcshőmérséklet vasárnap már csupán 5 fok körül alakul.

Szerdán országszerte erősen megnövekszik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre főként délnyugati, déli tájakon süthet ki a nap a délelőtti órákban. Eső, záporeső előfordulhat, nagyobb eséllyel az északkeleti, északi országrészben, majd estefelé már egyre inkább a nyugati részeken. Az északi, északkeleti szelet nagy főként az északkeleti, keleti tájakon kísérhetik erős, a Bodrogköz, illetve Zemplén térségében akár viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Kezdetben még nincs fronthatás, aztán este egy hidegfront átrobog az éjszaka folyamán felettünk. Nyomában a szél megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. Gyakoribb lehet a fejfájás, migrén, szédülés. Vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok jelentkezhetnek és felerősödhetnek az ízületi és reumatikus fájdalmak.

A légnyomás csökken.