Megkegyelmez az időjárás: végre keletre is jut egy kiadós öntözés

2022. július. 29 13:01

Késő este, éjszaka megérkezik az a markáns hidegfront, mely az ország nagyobb részére számottevő csapadékot ígér. A legtöbb eső hazánk keleti felén várható.

Szombaton hidegfront hoz az ország nagyobb részére számottevő mennyiségű csapadékot! Az átvonuló front hatására nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, esőre, záporra, zivatarra pedig több hullámban számíthatunk. A zivatarokat intenzív csapadék, illetve jégeső is kísérheti. A késő délutáni, esti órákra a csapadéktevékenység a keleti országrészre szorul vissza, a Dunántúl nagy részén pedig felszakad a felhőzet, és legfeljebb elvétve lehet kisebb zápor, esetleg zivatar. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 23 és 33 fok között alakul, kelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. A keleti határvidéken 34, 35 fok sem zárható ki.

 

VASÁRNAP

  • A hidegfronti felhő- és csapadékzóna hajnalra elhagyja az északkeleti megyéket is, de mögötte az ország északkeleti harmadában-felében ismét erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és ott többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • Másutt többórás napsütés lesz, de gomolyfelhők képződnek, amelyek az erőteljes magassági áramlásnak köszönhetően gyorsan vonulnak majd, és időszakosan össze is állhatnak.
  • Sokfelé megerősödik, a középső országrészben és a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 17 és 19 között alakul, de a szélvédett délnyugati és északkeleti részeken több fokkal hidegebb is lehet.
  • A csúcsérték többnyire 24 és 29 fok között alakul, de a tartósabban felhős, csapadékos északkeleti harmadban csupán 20 fok körül marad.

 

HÉTFŐ

  • A zártabb felhőzet reggel levonul az északkeleti tájakról is, mögötte sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel.
  • A gomolyok az északkeleti, keleti régióban jobban összeállhatnak.
  • Reggelre megszűnik északkeleten a csapadék, utána napközben legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki.
  • Többfelé megélénkül az északnyugati, északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12, 17 fok között alakul, de a hidegre érzékeny, szélcsendes tájakon 8, 11 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 31 fok között valószínű, de a felhősebb északkeleti részeken lesz a hűvösebb.

 

KEDD

  • Nappali gomolyfelhő-képződésre, sok napsütésre van kilátás.
  • Néhol zápor, zivatar kialakulhat.
  • Az északi szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb hőmérséklet általában 14, 19 fok között alakul, de a hidegre érzékeny tájakon 10, 13 fok is lehet.
  • A csúcshőmérséklet 27, 32 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Túlnyomóan derült vagy gyengén felhős idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb hőmérséklet általában 15, 20 fok között alakul, de a hidegre érzékeny tájakon 12, 14 fok is lehet.
  • Délutánra 28, 33 fok közé melegszik fel a levegő.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Túlnyomóan derült vagy gyengén felhős idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti, keleti szél időnként megélénkül.
  • A hőmérséklet reggel 14, 21, délután 30, 35 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.