Mozgalmas napok elé nézünk

2021. november. 28 13:13

A következő napokban is folytatódik a változékony időjárás. Többfelé számíthatunk újabb esőre, de főként nyugaton és északkeleten havazás, havas eső is előfordulhat.

Hétfő délelőttre, a déli órákra fokozatosan megszűnik a csapadék: az esőt a keleti országrészben is egyre nagyobb területen váltja havas eső, havazás. Az összefüggő felhőzet napközben szakadozik, és általában felhőátvonulásokra lehet számítani hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, néhol előfordulhatnak hózáporok, záporok. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. Délután 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

 

kedd

  • A felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütés valószínű, majd napközben északnyugat felől egyre inkább növekszik, vastagszik a felhőzet.
  • A nap első felében legfeljebb néhol lehet záporos csapadék, majd növekszik a csapadékhajlam.
  • Északon, északkeleten elsősorban hó, míg délnyugat felé haladva már inkább havas eső, eső valószínű.
  • A nyugati, északnyugati szél egyre nagyobb területen délnyugatira fordul, több helyen élénk, erős lökések is lesznek.
  • Hajnalban általában 0, -6 fokot mérhetünk, de a szélvédett fagyzugokban -7, -10 fokig is süllyedhet a hőmérséklet.
  • Délután 3, 7 fok lesz a jellemző.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős vagy borult ég lesz a jellemző, majd a nap második felében délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Több, majd napközben már egyre kevesebb helyen van esély csapadékra.
  • Általában eső várható, legfeljebb északkeleten lehet eleinte havazás.
  • A nyugati, délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban -4, +4, délután 4, 12 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég.
  • Egyre többfelé várható eső, halmazállapot-váltás elsősorban a hegyekben lehet.
  • A délnyugatiról északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A hajnali 0, +6 fokról, délutánra 5, 11 fok közé melegszik a levegő.

 

péntek

  • Túlnyomóan borult lesz az ég, majd szakadozik a felhőzet.
  • A frontális csapadékzóna levonul, ezt követően néhol lehetnek hózáporok.
  • Az északnyugati szél többfelé lesz erős.
  • A minimum hőmérséklet -4 és +4, a maximum 3 és 7 fok között várható.

 

szombat

  • Ismét megnövekedhet a felhőzet, és kisebb csapadék is előfordulhat.
  • Az északnyugati szél délnyugatira fordul, olykor megélénkül.
  • Hajnalra általában +2 és -6 fok közé hűl le a levegő, a délutáni órákban 2, 6 fokot mérhetünk.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás