Mutatjuk, meddig tart a decemberi tavasz

2023. december. 26 5:22

Egészen a hét végéig az ilyenkor szokásosnál 5-8 fokkal enyhébb időjárás várható. Jelentősebb lehűlés január elején következhet be.

Kedden a köd feloszlását követően változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél nagyobb területen lesz élénk, időnként erős, majd elsősorban az északnyugati részeken nyugatira, északnyugatira fordul a szél és akár egy-egy viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de néhol ennél hűvösebb maradhat az idő. Késő este 2, 7 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.