Mutatjuk, meddig tart a zivataros idő

2018. július. 10 5:18

Kedden és szerdán még az érkező hidegfront hatására több helyen kell csapadékra számítani, majd csütörtöktől már szárazabb levegő érkezik hozzánk, már csak néhol fordulhat elő zápor.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, de a Tiszántúlon felhősebb égkép valószínű kevesebb napsütéssel. Szórványosan – a Duna mentén nagyobb számban, az északkeleti megyékben pedig kissé kisebb eséllyel – kell záporra, zivatarra számítani a déli óráktól kezdve. A jellemzően gyenge vagy mérsékelt szél csak zivatarok környékén erősödhet meg átmenetileg. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 25 és 30 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok várható.

 

szerda

  • Nyugat, északnyugat felől átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Hajnaltól kora délutánig a Nyugat- és Észak-Dunántúlon többfelé várható eső, helyenként zivatar, másutt záporok, zivatarok alakulnak ki.
  • A szél északnyugatira fordul, és többfelé megerősödik, zivatar környékén viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, de az Alföldön 28, 30 fok is előfordul.

 

csütörtök

  • Reggelre jórészt megszűnik a csapadék, és napközben már gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Legfeljebb néhol lehet futó zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között várható.

 

péntek

  • Többórás napsütés várható, csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet.
  • Néhol zápor, zivatar lehet.
  • A nyugati, északnyugati szelet erős széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

 

szombat

  • Napos, gomolyfelhős idő várható.
  • Csupán néhol – főként északkeleten – lehet záporeső, zivatar.
  • Az északnyugati szél nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Eleinte napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet.
  • Néhol zápor, zivatar előfordulhat.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás, de északkeleten megélénkül az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.