Mutatjuk, melyik nap lesz kevésbé viharos a hétvégén

2024. május. 17 5:10

Szombaton az ország nagy részén alapvetően napos idő várható. Kevés helyen lehet zápor, zivatar, vasárnap viszont a nyugati megyéket leszámítva már többfelé számíthatunk kialakulásukra.

Pénteken az összefüggő felhőzet északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A frontális csapadékzóna – esővel, záporral, zivatarral – estig északkelet felé elhagyja az országot, mögötte átmeneti szünetet követően egyre többfelé pattannak ki záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is, de a Délnyugat-Dunántúlon már csak kis eséllyel lehet csapadék. Területi átlagban is jelentős mennyiségű csapadék eshet. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15, 20, másutt 21, 27 fok között várható. Késő este 11, 16 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.