Mutatjuk, merre lesz szükségünk kabátra kedden

2021. március. 29 13:24

Egy magassági hideg légörvény érinti a Kárpát-medence északkeleti területeit, emiatt arrafelé jóval hűvösebb időre számíthatunk kedden napközben.

Kedden délelőtt az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon még borult körzetek is lehetnek, de másutt is sok lesz a felhő. Később szakadozni, vékonyodni, gomolyosodni fog a felhőzet. Rövid időre a legtöbb helyen kisüt a nap, sőt a Dunántúlon már több órás napsütés várható. Főleg a nap első felében a felhősebb keleti tájakon még lehet gyenge eső, majd napközben a gomolyfelhőkből kisebb zápor is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, csak a Dunántúlon élénkülhet meg az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 22 fok között alakul, a felhősebb északkeleti, keleti tájakon lesz a hűvösebb, míg a naposabb dunántúli területeken a melegebb idő.

 

szerda

  • Vékonyodik, gomolyosodik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, majd estefelé főleg fátyolfelhők érkezhetnek észak felől.
  • Néhol előfordulhat gyenge eső, zápor, de számottevő csapadék nem valószínű.
  • Hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek.
  • A szél többnyire mérsékelt marad.
  • A hőmérséklet hajnalra 3 és 8 fok közé süllyed.
  • A délutáni órákra 16 és 22 fok közé melegszik fel a levegő, az északkeleti megyékben lesz a hűvösebb, nyugaton a melegebb idő.

 

csütörtök

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb napsütés mindenhol valószínű.
  • Elsősorban a keleti, északkeleti megyékben helyenként előfordulhat eső, zápor, majd késő estétől az északi vidékeken is.
  • Egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • Hajnalban foltokban pára, köd képződhet.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül.
  • A hajnali órákban 3, 9, délután 18, 24 fok valószínű, nyugaton mérhetik a magasabb értékeket.

 

péntek

  • Felhőátvonulások várhatók, általában sok felhővel, de több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, főleg az ország középső részén.
  • Több helyen eleredhet az eső, záporeső, néhol zivatar is kialakulhat.
  • Nagyobb mennyiségű csapadékra az északkeleti, keleti, majd a délnyugati megyékben van esély.
  • A délnyugati szél északnyugatira, északira fordul, és sokfelé megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 6 és 11 fok között várható.
  • A csúcsérték 13 és 23 fok között alakul, a délnyugati megyékben lesz a melegebb, északkeleten a hűvösebb idő.

 

szombat

  • Reggelig a délnyugati megyékben is csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék.
  • Napközben a Dunántúlon inkább gyengén felhős, napos időre van kilátás, másutt gyengén és erősen felhős időszakok, illetve területek egyaránt várhatók.
  • Főként keleten, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb zápor.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -2, +6, délután 10, 16 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Változóan felhős idő várható, általában többórás napsütéssel.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • Hajnalban -5, +4, délután pedig 10, 17 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.