Mutatjuk, mikor ér véget a csalafinta, változékony idő

2020. május. 30 5:01

Pünkösdkor is folytatódik a változékony, záporos időjárás. A jövő hét elején még a megszokottnál hűvösebb, esős időben lesz részünk, majd melegedés veszi kezdetét és egyre több napsütésnek örülhetünk.

Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan fordulhat elő zápor. Ugyanakkor zivatar csak elvétve lehet. A Dunántúl nyugati felén kisebb a csapadék esélye. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon és a Zempléni-hegység körül ismét megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 21 fok között valószínű. Késő este 12, 15 fok várható.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka az ország nagyobb részén még szakadozott lesz a felhőzet, de északkeleten már ekkor is borult idő várható.
  • Reggel, délelőtt az északi tájakon, délutánra mindenhol befelhősödik az ég.
  • Éjszaka északkeleten várható esőzés, reggel, délelőtt az északi tájakon, majd délutánra mindenhol elered az eső.
  • Területi átlagban néhány milliméter eshet, de északkeleten akár 10 millimétert közelítő összegre is van kilátás.
  • Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, de északkeleten, a Hajdúságban és a nyugati határnál mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósabban felhős északi tájakon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

 

HÉTFŐ

  • Éjszaka borult idő lesz, majd napközben szakadozik a felhőzet, nagyobb eséllyel a Dunántúlon napos időszakok is lehetnek.
  • Éjszaka gyenge eső még szinte bárhol előfordulhat. Napközben már inkább csak időszakos eső, záporok fordulhatnak elő. Zivatar sem kizárt.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, az Alpokalján viharos lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 18 és 22 fok között valószínű, de a tartósan felhős (közép-magyarországi) tájakon ennél hűvösebb is lehet.

 

KEDD

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható délelőtt több, délután kevesebb, összességében néhány órás napsütéssel.
  • Elszórt jelleggel számíthatunk záporok, néhol pedig zivatarok kialakulására, nagyobb számban a délután során.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk az előző napoknál több (akár több órás) napsütéssel.
  • Legfeljebb néhol lehet gyenge zápor.
  • Az északkeleti szél napközben élénk, néhol erős lesz, estére változó irányúvá válik és gyengül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A többórás napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Néhol záporok kialakulhatnak.
  • A déli szelet többfelé kísérhetik élénk lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul, de a szélvédett helyeken akár ennél kissé hidegebb is lehet hajnalban.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.