Mutatjuk, mikor érkezhet újabb esőzés

2023. április. 25 12:55

A következő napokban átmenetileg szárazabbra fordul időjárásunk, majd pénteken délután, este érheti el újabb kiterjedt csapadékzóna az országot.

Szerdán alapvetően napos, gomolyfelhős idő várható, de a keleti tájakon helyenként jobban összeállhatnak a gomolyok. Záporok elsősorban a keleti összeáramlás mentén, valamint a Dunántúl nyugati, délnyugati részein fordulhatnak elő. Az északnyugati szél többfelé erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul.

 

csütörtök

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett az ország döntő részén többórás napsütésre számíthatunk, de a Dunántúlon lehetnek zárt felhőzettel borított tájak.
  • Számottevő csapadék nem lesz, esetleg a nyugati határnál fordulhat elő helyenként szemerkélő eső.
  • Az északi, északnyugati szél csak néhol élénkül meg.
  • Hajnalra többnyire 2 és 8 fok közé hűl le a levegő, ugyanakkor fagyzugokban gyenge fagy is lehet.
  • A délutáni órákban 12, 17 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

 

péntek

  • A nap első felében főleg gomoly- és fátyolfelhők várhatók többórás napsütéssel, majd nyugat felől beborul az ég.
  • Esőt, záport többfelé okozó csapadékzóna vonulhat nyugatról kelet felé.
  • A déli, délkeleti szél időnként megélénkül.
  • Hajnalban általában 0, +8 fok valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet.
  • Délutánra 14, 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a délnyugati tájakon lesz a melegebb idő.

 

szombat

  • Nyugat felől elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, viszont erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés.
  • A kelet felé vonuló esőt, záport okozó gyengülő csapadékzóna mögött záporok, zivatarok alakulhatnak ki.
  • Az északira, északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A hajnali 5, 11 fokról délutánra általában 16, 22 fokig melegszik fel a levegő, de a legtovább felhős tájakon ennél hidegebb is lehet.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhős, napos idő valószínű néhol záporokkal.
  • Délután nyugat felől már megvastagodhat a felhőzet, ezzel együtt megnő a csapadékhajlam.
  • Többnyire mérsékelt marad a szél.
  • A minimum-hőmérséklet 5, 11, a csúcshőmérséklet 17, 22 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Nyugat felől tovább vastagodhat a felhőzet, emiatt többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű.
  • Több helyen lehet eső, zápor, kelet felé csökkenő valószínűséggel.
  • Az északi, északnyugatira forduló szél megélénkül, megerősödik.
  • Hajnalban 6, 12, délután 15, 23 fok lesz a jellemző.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

A nap második felében érkezik egy hidegfront, minek hatására a kopott ízületek sajoghatnak. Növekszik a görcshajlam, ezért epegörcs, vesegörcs is előfordulhat.

A légnyomás csökken, majd emelkedni kezd.