Mutatjuk, mikor szűnik meg a havazás

2018. február. 14 5:09

A már két napja időjárásunkat alapvetően meghatározó mediterrán ciklon a délutáni órákban fokozatosan kelet felé mozdul el, így egyre több helyen megszűnik a folyamatos csapadék tevékenység.

Szerdán az ország legnagyobb részén túlnyomóan borult lesz az ég, de a Dunántúl nyugati felén már elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ott rövidebb napos időszakokra is számítani lehet. Az ország középső és keleti harmadában továbbra is több helyen számíthatunk havazásra, havas esőre, keleten esőre is. Estére az északkeleti megyékre húzódik vissza a csapadék. Az élénk északi, északnyugati szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten is erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul, késő este -3, +2 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Keleten erősen felhős marad az ég, de reggelre arrafelé is megszűnik a csapadék.
  • Az ország középső és nyugati területein több órás napsütésre számíthatunk, csapadék sehol sem valószínű.
  • Az északi, északnyugati szél kezdetben helyenként még megélénkül, majd gyenge lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -4 fok között alakul, de a havas dunántúli tájakon -5 fok alá hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

 

péntek

  • A gyakran erősen megnövekvő felhőzet mellett csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Elsősorban a Dunántúlon várható kisebb havazás, havas eső.
  • A délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -4 fok között alakul, de az átmenetileg derült, havas tájakon -5 fok alá hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

 

szombat

  • Nagyobbrészt felhős idő várható, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Főként reggel ködfoltokra is számítani kell.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A keleties szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

 

vasárnap

  • Erősen felhős időre számíthatunk.
  • Többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék.
  • Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

 

hétfő

  • A néhány órás napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Elszórtan valószínű futó hózápor.
  • Az északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás