Mutatjuk, mikor tér vissza a kora nyárias idő

2021. május. 04 12:55

Egészen szombatig változékony, szeles, több alkalommal csapadékos időre kell számítanunk. Vasárnaptól anticiklon helyeződik fölénk, erős melegedés veszi kezdetét.

Szerdán a reggeli óráktól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, így az északnyugati megyékben legfeljebb rövid időre süthet ki a nap, míg máshol többórás napsütés valószínű. Kora délutántól az érkező front mentén többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, a csapadék a délkeleti megyéket csak az esti órákban érheti el. Élénk, olykor erős lesz a délnyugati szél, amit napközben már viharos lökések is kísérhetnek, a front érkezésével pedig északnyugatira fordul a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.

 

csütörtök

  • A rövidebb napos időszakok mellett az ország nagy részén inkább felhős idő lesz a jellemző.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugati, majd estétől a déli szelet sokfelé élénk, főleg az északi megyékben helyenként erős lökések kísérik.
  • A hajnali 2, 10 fokról 13 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

péntek

  • Átmeneti felszakadozások mellett nagyobbrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Egy hidegfront mögött valamikor az esti óráktól északnyugat felől csökkenhet a felhőzet.
  • Több helyen előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd az északnyugati szél.
  • A hajnali 3, 12 fokról általában 13 és 19, a délkeleti tájakon 20 és 25 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

szombat

  • Éjjel mindenütt csökken a felhőzet. Sok napsütésre van kilátás, de főleg az északi, északkeleti megyékben még gomolyfelhők képződhetnek, később pedig délnyugat felől fátyolfelhők érkezhetnek.
  • Általában nem várható csapadék, de az északkeleti megyékben még nem kizárt egy-egy zápor.
  • Megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél, majd fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
  • Hajnalban 0, +8, a délutáni órákban 13, 19 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Fátyolfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli, délkeleti szél több helyen megélénkül, főleg a Kisalföldön néhol megerősödhet.
  • A hőmérséklet hajnalban 0, +8, délután 17, 23 fok között alakul.

 

hétfő

  • Fátyolfelhős, napos idő valószínű.
  • Csapadék nem várható.
  • A déli, délkeleti szél több helyütt megélénkül, főleg a Kisalföldön néhol időnként megerősödhet.
  • Hajnalban 3, 11, délután 22, 28 fokot mérhetnek.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

A hidegfront után előbújik a nap. Fáradékonyság, tompaság, reakcióidő növekedés jellemző. Migrénes fejfájás is jelentkezhet panaszként. A csapadék kimossa az allergén virágport a levegőből. A szél időnként megerősödik ezért hidegebbnek érezzük a levegőt.

A légnyomás emelkedik.