A következő napokban még mérsékelten meleg időre számíthatunk, majd keddtől egyre több helyen ismét nyárias hőmérséklet várható az országban.
Vasárnap általában derült, száraz időben lesz részünk, de a délkeleti tájakon a nap nagy részében erősen gomolyfelhős idő várható, ott egy-egy zápor sem kizárt. A sokfelé élénk északkeleti szél az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön ismét nagyobb területen megerősödik, majd délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
narcisz_fak_kora_tavasz
Hétfőn napos idő várható gomolyfelhőkkel, de a déli, délkeleti országrészben eleinte előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. A kezdetben északkeleti, keleti szél délkeleti, déli irányba fordul és néhol megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul, de a felhősebb déli tájakon pár fokkal enyhébb lehet az éjszaka, míg az északi völgyekben gyenge fagy is előfordulhat. A maximum 19, 23 fok között várható.
Fotó megosztása:
derult_to_tavasz
Kedden napos, száraz idő valószínű kevés gomolyfelhővel. A Dunántúlon néhol megélénkülhet a déli, délkeleti szél. Hajnalban általában 5, 10 fok várható, de főleg a hidegre hajlamos északi völgyekben ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délután 20, 25 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
teglafal_tavasz_viaragzo_fak
Szerdán napos, száraz idő valószínű kevés gomolyfelhővel. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban általában 7, 12 fok várható, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Délután 22, 27 fok valószínű.
Fotó megosztása:
lo_napsutes
Csütörtökön napos, száraz idő valószínű a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Egyre nagyobb területen északias irányba fordulhat a szél és helyenként élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 6, 13, délután általában 22, 27 fok valószínű, de északkeleten néhány fokkal hűvösebb lehet.
Fotó megosztása:
viharos_tengerparton
Pénteken napos idő várható, majd északnyugat felől megnövekedhet a felhőzet. A nap második felében északnyugat felől növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye. A kezdetben délnyugati, déli, majd az északias irányba forduló szelet helyenként élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 4, 13, délután 21, 28 fok valószínű.
Fotó megosztása: