Nagy hőmérsékleti kontraszt: két évszak is jelen lesz hazánkban

2021. augusztus. 21 5:01

Hétfőn hidegfront érkezik nyugat felől. A nyugati tájakon mindössze 22 fokig melegszik az idő, míg délkeleten még 34 fokos, nyári meleg várható.

A szombat éjszaka képződő felhők a délelőtt folyamán szakadoznak, és napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Helyenként zápor azért előfordulhat, elsősorban az északkeleti tájakon akár az ég is megdörrenhet. A légmozgás jobbára gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Késő este 19, 23 fokot mérhetünk.

 

VASÁRNAP

  • A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. Estétől, éjszakától érkezhet vastagabb felhőzet északnyugat felől.
  • Néhol előfordulhat zápor, nyugaton esetleg egy-egy zivatar. Estétől, éjszakától már több helyen lehet csapadék az Észak-Dunántúlon.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • Hajnalban 8, 18, a délutáni órákban 27, 31 fokot mérhetnek.

 

HÉTFŐ

  • Egy hidegfront változó vastagságú, szakadozott felhőzete vonulhat északnyugatról délkelet felé.
  • Hosszabb-rövidebb napos periódusok előtte is, mögötte is lehetnek.
  • Reggel, délelőtt főleg a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében valószínű záporeső, zivatar.
  • Délután, este a szakadozott, változó intenzitású csapadéksáv kelet, délkelet felé húzódik.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • Zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat.
  • A minimum-hőmérséklet 9 és 19, a maximum 22 és 34 fok között valószínű, a napközben csapadékos részeken mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

 

KEDD

  • A fátyolfelhők mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre lehet számítani (hajnalban rétegfelhőzet is lehet).
  • Szórványosan várható zápor, néhol zivatar.
  • Megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél.
  • Zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 17, a maximum általában 23 és 28 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Eleinte inkább erősen felhős idő lehet a jellemző, de egyre több helyen felszakadozhat, gomolyosodhat a felhőzet.
  • Szórványosan, a keleti országrészben többfelé kialakulhat záporeső, zivatar.
  • Élénk, helyenként erős lökések kísérik az északnyugati, északi szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 16, a csúcsérték 19 és 26 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Még több helyütt erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, majd átmenetileg szárazabb levegő érkezhet.
  • Helyenként előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Élénk, helyenként erős lökések kísérik az északnyugati, nyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 15, a a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.