Nagyobb esőt hozhat a következő hidegfront

2019. október. 01 5:07

Szerdán délután újabb hidegfront éri el hazánkat, amelyből előre láthatólag a Dunántúl déli és nyugati területein jelentős mennyiségű eső hull majd.

Kedden sok napsütésre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Többfelé megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon megerősödik a déli, délnyugati szél, Sopron térségében viharos közeli széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő este 13, 18 fok valószínű.

 

szerda

  • Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd napközben északnyugat, nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Erre a Tiszántúlon csak estétől lehet készülni.
  • Északnyugat, nyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar is lehet.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között alakul, de a Dunántúl északnyugati részein néhány fokkal hűvösebb is lehet.

 

csütörtök

  • Eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, majd nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, és ezt követően általában gyengén felhős idő várható sok napsütéssel.
  • A Tiszántúlon csak estétől várható felhőzetcsökkenés.
  • Éjszaka és reggel még többfelé lesz eső, zápor, de nyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék.
  • A Kisalföldön már kora délelőttre, a Tiszántúlon azonban csak estére áll el az eső.
  • Az északnyugati szelet már az éjszaka során nagy területen kísérik majd erős, olykor viharos széllökések, majd délutántól gyorsan és jelentősen mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.
  • Az Alföldön várhatóan reggel, kora délelőtt áll be a maximum.

 

péntek

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Csapadék általában nem lesz, de este a Kisalföldön már lehet esetleg futó zápor.
  • A nyugati, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul.

 

szombat

  • Rövid napos időszakok mellett erősen felhős lesz az ég.
  • Elszórtan lehet gyenge eső, zápor.
  • A nyugati, északnyugati szél megélénkül, időnként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • A Dunántúlon már lehet eső, zápor.
  • A déli szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.