Nehezen szabadulunk a ciklon szorításából

2021. október. 07 5:00

Egészen a hét végéig mediterrán ciklon határozza meg hazánk időjárását. Csütörtök délutántól átmenetileg délnyugat felé visszahúzódik a csapadékzóna, majd várhatóan vasárnap újból fölénk terjeszkedik.

Csütörtökön az ország nagy részén túlnyomóan borult lesz az ég, csak az ország északkeleti harmadában és a keleti határszélen vékonyodik, szakadozik a felhőzet. A középső országrészben és a Dunántúlon sokfelé várható eső, zápor, a nap folyamán a csapadék egyre inkább a délnyugati, nyugati tájakra szorul vissza. A délnyugati, nyugati megyékben kiadós mennyiségre van kilátás, ezzel szemben a az ország északkeleti harmadán nem valószínű csapadék. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között valószínű. Késő este 10, 15 fokra számíthatunk.

 

péntek

  • Délen túlnyomóan borult idő várható, északon, északkeleten azonban szakadozottabb, vékonyabb lesz a felhőtakaró.
  • Késő délután észak felől határozottan csökken a felhőzet.
  • Délen egyre inkább gyengülő intenzitású esőre számíthatunk.
  • Az északkeleti, keleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések is kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.
  • A tartósan csapadékos tájakon lesz hidegebb, északkeleten a melegebb.

 

szombat

  • Éjszaka tovább folytatódik a felhőzet csökkenése, a szélvédett részeken pára, foltokban köd is képződhet.
  • Napközben a déli megyékben számíthatunk továbbra is a több felhőre, másutt gyengén felhős, napos idő várható.
  • Délutántól kelet felől felhősödés kezdődik.
  • A felhősebb déli, délkeleti tájakon elvétve lehet szemerkélő eső, majd a délutáni óráktól megnövekszik a csapadékhajlam.
  • Az északkeleti, északi szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 4 és 9 fok között alakul, de a derült, szélcsendes helyeken ennél jóval hidegebb is lehet.
  • Délután 11 és 16 fok közötti maximumot mérhetünk.

 

vasárnap

  • Általában közepesen és erősen felhős időre számíthatunk.
  • Az északkeleti országrész leszámítva szórványos jelleggel valószínű eső, zápor kialakulására.
  • Az északkeleti szelet élénk, néhol erős lökések is kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 5 és 10 fok között várható, de a gyengébben felhős tájakon akár jóval hidegebb is lehet.
  • A csúcsérték 10 és 16 fok között alakul.

 

hétfő

  • Jelentős bizonytalanság mellett többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás.
  • Kezdetben többfelé lehet eső, zápor, majd a délutáni órákra csökken a csapadék valószínűsége.
  • Az északi, északkeleti szelet időnként élénk lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 5 és 10, a csúcsérték 10 és 16 fok között várható.

 

kedd

  • A legvalószínűbb forgatókönyv szerint közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • Az északi szél megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet 4 és 10, míg a maximum-hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.