Nem ez lesz a legjobb nyári hétvégénk

2020. július. 17 5:05

Nem sok jót tartogat az időjárás a nyaralóknak: a megszokottnál hűvösebb, többször záporos, néhol zivatarral tarkított idővel telik a hétvége. Sok felhő szűri majd a napsütést.

Péntek reggel, délelőtt többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, ekkor főként a Dunától keletre és a Dél-Dunántúlon lehet gyenge-közepes intenzitású eső. Délután északnyugat felől a Dunántúlon felszakadozik, gomolyosodik a felhőzet, ott egyre inkább csak elszórtan lehet zápor, esetleg zivatar. A Dunától keletre viszont még ekkor is borult marad az ég és eshet az eső, északkeleten az ég is döröghet. Az északi szél több helyen megélénkül, napközben a nyugati megyékben meg is erősödik. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul. Késő este 14, 17 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • A Dunántúlon és a középső tájakon a néhány órás napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Keletebbre haladva egyre zártabb, vastagabb lesz a felhőtakaró.
  • A Dunántúlon és a középső tájakon szórványosan záporok, zivatarok alakulnak ki. A keleti határvidéken tartós eső is előfordulhat.
  • Főként a Dunántúlon sok helyütt erős, zivatarok környezetében viharos széllökések kísérhetik az északi, északnyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • A több-kevesebb napsütés mellett közepesen és erősen felhős időszakok, illetve területek egyaránt lehetnek.
  • Szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, ugyanakkor zivatarban átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Gomolyfelhős, napos idő lesz, hajnalban átmenetileg pára-, illetve ködfoltok képződhetnek.
  • Helyenként – nagyobb eséllyel északkeleten – alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható.

 

KEDD

  • A sok napsütést általában csak kevés gomolyfelhő zavarja meg.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csupán a Dunántúl nyugati felén élénkülhet meg a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.

 

SZERDA

  • Hidegfront hatására északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan alakul ki záporeső, zivatar.
  • Az északira forduló szél nagy területen megerősödik, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás