Nyugalmasabb, szép idővel zárul a hét

2023. március. 11 13:14

Estétől jelentősen veszít erejéből a szél. Vasárnap többórás napsütésnek örülhetünk, kivéve a Dunántúl északnyugati tájait, ahol felhősebb maradhat az ég.

Vasárnap az ország legnagyobb részén a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható csapadék nélkül. Ugyanakkor a Dunántúl északnyugati részein felhősebb lesz az idő, és ott este helyenként gyenge eső is előfordulhat. A nyugati szél napközben megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Változó vastagságú közép- és magasszintű felhőzetre számíthatunk.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A déli szél sokfelé megerősödik.
  • A hajnali -3, +4 fokról délutánra 10 és 19 fok közé melegszik fel a levegő, délnyugaton mérhetjük a magasabb értékeket.

 

KEDD

  • Hazánk délkeleti felén több órára kisüthet a nap, ugyanakkor nyugat, északnyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet.
  • Egyre több helyen elered az eső, zápor. Néhol zivatar is kialakulhat.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, majd északnyugatira fordul az áramlás.
  • Hajnalban 1, 10, délután 12, 20 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

 

SZERDA

  • Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felében nyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Az összefüggőbb csapadékzóna fokozatosan kelet felé vonul, mögötte csak néhol alakul ki zápor.
  • Az eső mellett a hegyekben és északkeleten néhol havas eső, hózápor is előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik.
  • Hajnalban 0, +7 fokot mérhetünk, délutánra 4 és 12 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a csapadékos tájakon lesz a hidegebb.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Általában több órára kisüt a nap, de gomolyfelhők képződhetnek és nyugat felől vastagodó magasszintű felhőzet is érkezhet.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északnyugati, később a Dunántúlon a délire forduló szél.
  • A minimum-hőmérséklet -5 és +3, a maximum 8 és 13 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Élénk, helyenként erős lökések kísérik a déli, délkeleti szelet.
  • A hajnali -3, +3 fokról 10 és 17 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.