Nyugatra is megérkezhet az első hó

2020. december. 02 5:01

Szerda este délnyugat felől egy mediterrán ciklon éri el hazánkat, amelyből a Nyugat-Dunántúlon havazásra, másutt inkább esőre, ónos esőre számíthatunk.

Szerdán a Dunántúlon fokozatosan megvastagszik a felhőzet, kelet, északkelet felé haladva ugyanakkor egyre kevesebb felhőre, több napsütésre számíthatunk. Számottevő csapadék délutánig nem valószínű, késő délutántól, estétől azonban a délnyugati, nyugati tájakon már előfordulhat helyenként gyenge vegyes halmazállapotú csapadék: a nyugati határvidéken havazás, havas eső, másutt inkább ónos eső, fagyott eső. A keleti, délkeleti szél néhol megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű, késő este +2, -3 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • A Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, keleten szakadozottabb felhőzet valószínű, ott néhány órás napsütés is lehet.
  • A Dunántúlon, majd a középső országrészben egyre többfelé várható csapadék; a nyugati határvidéken havazás, havas eső, délnyugatin ónos eső, másutt eső valószínű.
  • A délkeleti, keleti szél több helyütt megélénkül, a középső országrészben meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de északkeleten hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között valószínű, de délkeleten 7, 8 fok is lehet.

 

péntek

  • Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szakadozik, vékonyodik a felhőzet, néhány órára kisüthet a nap.
  • Kezdetben a nyugati és a középső országrészben többfelé eshet az eső, majd megszűnik a csapadék.
  • A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet, általában 3 és 8 fok között alakul, de délkeleten néhol 9, 11 fokot is mérhetnek.

 

szombat

  • Változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Csapadék nem várható.
  • A délkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de északkeleten kissé hidegebb lesz.

 

vasárnap

  • Eleinte változóan felhős idő lesz, majd nyugat felől megvastagszik a felhőzet, keleten még többórás napsütés valószínű.
  • Főként a nyugati, majd a középső országrészben várható eső.
  • A délkeleti szél többfelé megerősödik, néhol viharos közeli széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten kissé hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között várható.

 

hétfő

  • Kezdetben erősen, majd változóan felhős lesz az ég, főként a Dunántúlon valószínű több-kevesebb napsütés.
  • A csapadékzóna kelet felé elhagyja térségünket.
  • A déli, délkeleti szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás