Országos eső jön, délen 30 milliméter is lehullhat

2020. december. 23 13:00

A napfényes szerdát követően csütörtökre ismét beborul az ég, és egyre többfelé elered az eső. A Dunántúl déli felén több helyen hullhat 15-20, helyenként akár 30 millimétert meghaladó csapadék.

Csütörtökön erősen felhős, illetve borult lesz az ég. Délelőtt főleg északon, északkeleten várható szórványosan szitálás, kisebb eső, délutántól egyre többfelé elered az eső, záporeső. Éjfélig elsősorban az ország déli felén jelentősebb mennyiségű csapadék hullhat. A déli, délnyugati szelet elsősorban a Dél-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. Délutántól a szél nyugatira, északnyugatira fordul és főleg a Dunántúlon több helyütt megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 16 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

 

PÉNTEK

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délután, este északon elkezdődhet a felhőzet szakadozása.
  • Délelőttig az ország déli felén még többfelé valószínű eső, majd ott is inkább már csak helyenként alakul záporeső.
  • A hegyekben egy-egy hózápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon kisebb körzetekben viharos lökések is kísérhetik, míg keleten erős széllökések sem lesznek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Reggelre csökken a felhőzet, és döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel. Több gomolyfelhőre a Tisza vonalában számíthatunk, arrafelé elvétve hózápor kialakulhat.
  • Az északi szél nagy területen erős, a Dunántúlon néhol viharos lesz, majd estére jelentősen mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -5 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • A Tiszántúlon napközben növekedhet a felhőzet, másutt több órára kisüt a nap.
  • A Tiszántúlon hószállingózás előfordulhat.
  • A délkeletire, délire forduló szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Elsősorban magasszintű felhőzet mellett legalább néhány órára kisüt a nap.
  • Számottevő csapadék nem lesz.
  • A déli szél sokfelé megerősödik, a Dunántúl északnyugati részén viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Az ország északnyugati felén, harmadán zártabb, összefüggőbb felhőzet lehet, másutt többórás napsütésre számíthatunk.
  • Az ország északnyugati felén, harmadán eső is előfordulhat, máshol száraz idő lesz.
  • A déli, délkeleti szelet továbbra is sokfelé erős, helyenként viharos széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.