Országszerte fagyos éjszakákra számíthatunk

2020. március. 23 5:03

Téliesre váltott időjárásunk, melyhez a következő napokban, főként délen többször havazás is társul. Néhány napig tart mindössze a tél újabb próbálkozása.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Néhány órás napsütés inkább csak a Kisalföld, illetve az Alpokalja térségében fordulhat elő, de délután északkeleten is szakadozhat átmenetileg a felhőzet. Az Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon többfelé, északabbra kevesebb helyen várható havazás, hószállingózás, amely napközben helyenként havas esőbe is átválthat. Az északkeleti, északi szelet erős, az Északi-középhegység, az Észak-Alföld, továbbá a Nyugat-Dunántúl környékén viharos lökések kísérik. A déli tájakon a szél néhol hordhatja a havat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű. Késő este -2, +1 fok várható.

 

KEDD

  • Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti megyékben szakadozottabb lehet a felhőzet, helyenként akár hosszabb időre is kisüthet a nap.
  • Az ország déli felén többfelé, északabbra kevesebb helyen valószínű havazás.
  • Az északkeleti szelet többfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +8 fok között várható.

 

SZERDA

  • Többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég, de északkeleten, keleten szakadozottabbá válhat a zárt felhőzet.
  • Többfelé várható csapadék, kezdetben általában havazás, majd főleg a Dunától keletre – mielőtt megszűnik a csapadék – havas eső, eső is.
  • A keleti, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég, de északkeleten, keleten szakadozottabb lehet a felhőzet.
  • Nyugaton több helyen lehet vegyes halmazállapotú csapadék, amely fokozatosan megszűnik.
  • A keleti, északkeleti szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -3 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 16 fok között várható, nyugaton a legalacsonyabb, északkeleten a legmagasabb értékekkel.

 

PÉNTEK

  • Nyugaton is szakadozik a felhőzet, arrafelé kevesebb, keletebbre több napsütés valószínű.
  • Inkább csak a Dunántúlon alakulhat ki helyenként kisebb eső, zápor.
  • A keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 18 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb.

 

SZOMBAT

  • Gyengén és erősen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északi szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás