Rekord hideg lehet a következő reggeleken

2020. március. 31 13:10

Szerdán és csütörtökön hajnalban még komoly fagyokra kell számítanunk, helyenként -10 fok közelébe csökkenhet a hőmérséklet, amellyel mindkét esetben megdőlhet a napi minimum hőmérséklet rekordja.

Szerdán a gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között alakul, de a fagyra érzékeny területeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között várható, zömében 10 fok körüli értékekre számíthatunk.

 

csütörtök

  • Nagyrészt derült időre számíthatunk, inkább csak az Alföld egy részén képződhet gomolyfelhőzet.
  • Csapadék nem lesz.
  • A délnyugati, déli szél főként az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között várható, de a fagyzugokban -8, -9 fokig is lehűlhet a levegő, a magasabb helyeken, vízpartokon ugyanakkor kissé enyhébb lehet az éjszaka.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul.

 

péntek

  • A derült időt követően a déli óráktól északnyugat felől megnövekszik a gomolyfelhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A szél délnyugatiról északnyugatira fordul, és több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között várható.

 

szombat

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Egy-egy zápor előfordulhat.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, főként a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Derült, száraz idő lesz.
  • A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható.

 

hétfő

  • Túlnyomóan derült, száraz idő várható.
  • A déli szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás