Rekord meleggel zárulhat a január

2020. január. 31 5:10

A pénteki nap időjárását a hazánk felett átvonuló melegfront határozza meg, amely az ország középső és nyugati tájain az elmúlt napokhoz képest jóval melegebb időt okoz.

Pénteken az ország nagyobb részén átmeneti rövidebb szakadozások mellett döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délután elsősorban a Dunántúl déli és nyugati vidékein akár hosszabb időre is kisüthet a nap. A déli órákig a délnyugati tájakat leszámítva többfelé várható eső, zápor, kezdetben északkeleten néhol ónos eső is előfordulhat. Később fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A nyugati, délnyugati szelet többfelé erős, az északi megyékben helyenként viharos lökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északkeleti megyékben 3 és 8, másutt 9 és 17 fok között valószínű. Késő este 1, 11 fokra számíthatunk, A Dunántúlon lesz enyhébb az este.

 

szombat

  • Napközben változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, helyenként alakulhat ki eső, zápor.
  • Estefelé nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és főként északnyugaton eshet az eső.
  • A délnyugati szél élénk, délnyugaton nagy területen erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között várható.

 

vasárnap

  • Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan alakulhat ki eső, zápor.
  • A nyugati, majd a délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Felhőátvonulások várhatók csak kevés napsütéssel.
  • Több helyen alakul ki záporeső.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk.
  • Több helyen várható eső, zápor, délutántól hózápor is lehet.
  • Az északnyugatira forduló szél sokfelé erős, viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között valószínű.

 

szerda

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Több helyen valószínű zápor, hózápor.
  • Az északnyugati szél erős vagy viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás