Sok eső várható a hét második felében

2018. március. 28 5:23

A következő napokban nyugat, délnyugat felől nedvesebb léghullámok áramlanak fölénk. Több alkalommal várható jelentős mennyiségű csapadék az országban.

A ködfoltok feloszlása után az ország nagy részén több órára kisüt a nap, majd a délutáni órákban megnövekszik a felhőzet. A vastagabb felhőzet északon várható, és elsősorban ott valószínű helyenként kisebb eső, zápor. A Dunántúlon olykor megélénkül a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható, délnyugaton lesz a melegebb. Késő este 5, 10 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Túlnyomóan borult égre számíthatunk.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

 

péntek

  • Napközben átmenetileg szakadozottá válik a felhőzet, rövid időszakokra a nap is kisüthet.
  • Reggel és este többfelé valószínű eső, zápor, napközben záporokra, a Dunántúlon néhol zivatarra számíthatunk.
  • A déli, délkeleti szél napközben megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de napközben átmenetileg a nap is kisüthet.
  • Több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
  • A déli szél megerősödik, helyenként, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőtt szakadozhat fel helyenként a felhőzet.
  • Többfelé valószínű eső, zápor.
  • A délnyugati, nyugati szél nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul, délután már néhány fokkal hűvösebb lesz.

 

hétfő

  • A többórás napsütés mellett időnként erősen felhős lesz az ég.
  • Helyenként záporeső kialakulhat.
  • A nyugati, északnyugati szél erős, kezdetben néhol viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.