Sok napsütésben lesz részünk a pénteki mélypontot követően

2020. március. 13 5:05

A pénteket eső és jelentős lehűlés jellemzi, a hétvégére azonban száraz, zömmel napos idő érkezik, mely egészen a jövő hét közepéig kitart.

Pénteken nagyrészt erősen felhős lesz az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, majd késő délután észak felől csökken a felhőzet, és lassan megszűnik a csapadék. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, gyakran meg is erősödik, néhol viharos közeli széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. Késő este 3, 7 fok várható.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka csökken a felhőzet, kiderül az ég. Napközben a gomolyfelhők mellett megnövekvő magas- majd középszintű felhőzet szűri a napsütést.
  • Csapadék nem valószínű (a nyugati, délnyugati határvidéken egy-egy zápor nem zárható ki).
  • Az északnyugati, északi szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Reggelre elvékonyodik, feloszlik a magas- és középszintű felhőzet. Napközben derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem lesz.
  • A szél északkeletiről keletire, délkeletire fordul, többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5 fok között alakul, de a szélvédett, fagyzugos helyeken hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem lesz.
  • A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

KEDD

  • A reggeli pára-, ködfoltok feloszlása után nagyrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos időre van kilátás. Északkeleten lehet több gomolyfelhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.