Sokára tér vissza a nyárias meleg a hidegfront után

2021. május. 02 4:54

Vasárnap hidegfront vonul át felettünk. A jövő héten a május elején szokásosnál néhány fokkal hűvösebb időre van kilátás.

Vasárnap átmenetileg mindenhol csökken a felhőzet, és általában többórás napsütésre számíthatunk a gyengén vagy közepesen felhős ég mellett. Az ország nyugati felében délelőtt azonban ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és ott tartósan felhős részek is lehetnek. Az északkeletre szoruló csapadék lassan megszűnik, ám közben az északnyugat felől érkező hidegfront hatására legfőképpen a Dunántúlon, illetve az északi megyékben ismét lehet számítani elszórtan záporokra, zivatarokra. Délután már egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet is nagy területen kísérik viharos széllökések, csak estétől mérséklődik érdemben a légmozgás. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között, az északnyugati részeken azonban csak 15 fok körül alakul. A front érkezésével gyorsan csökken a hőmérséklet. Késő este 10, 15 fok valószínű.

 

hétfő

  • A nap első felében közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, később gomolyosabb és egyre kevesebb felhőzetre számíthatunk, éjszakára az ország nagy részén kiderülhet az ég.
  • Helyenként, nagyobb eséllyel délnyugaton és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, az északkeleti tájakon esetleg egy-egy zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél élénk, az Észak-Dunántúlon, a Dunakanyarban, illetve a főváros környezetében sokfelé erős lesz.
  • Hajnalra 3 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 14 és 19 fok közötti értékek várhatók.

 

kedd

  • Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délutántól egyre több fátyolfelhővel.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A szél délire fordul és az Észak-Dunántúlon gyakran megerősödik.
  • Hajnalban 1, 7 fok lesz a jellemző, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken, főleg az északkeleti megyékben néhol gyenge fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

 

szerda

  • A napos időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • A nap első felében néhol, délutántól több helyen előfordul záporeső (nagyobb számban nyugaton és északkeleten), emellett főleg az ország déli, délkeleti felén zivatarok is kialakulhatnak.
  • A délnyugati, majd az északnyugati szél több helyütt megerősödhet.
  • Hajnalban 2 és 10, délután 14 és 23 fok között valószínű a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • Változóan felhős, időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugati, majd déli szelet sokfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik.
  • A hajnali 3, 10 fokról 16 és 25 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, északon lesz a hűvösebb, délen az enyhébb idő.

 

péntek

  • A nap első felében erősen megnövekedhet a felhőzet, a nap második felében felhőátvonulások várhatók, egyre kevesebb felhővel.
  • Északnyugatról délkelet felé vonuló csapadékzónára számíthatunk, több helyen is előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél.
  • A hajnali 6, 14 fokról 14 és 23 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, délkeleten mérhetik a magasabb maximumokat.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás