Sokat fog esni, mutatjuk, merre lesz hó

2017. november. 29 5:08

Egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat. Borongós, csapadékos időre van kilátás. Az eső mellett azonban már síkvidéki területeken is számíthatunk havazásra.

Szerdán túlnyomóan borult lesz az ég, kezdetben a Tiszántúlon lehetnek még vékonyabb felhőzettel borított körzetek. Egyre többfelé várható csapadék: a legtöbb helyen eső, de a dunántúli hegyekben, az Északi-középhegységben, sőt Komárom-Esztergom, Pest és Nógrád megyékben síkvidéken is havas eső, hó valószínű. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között várható. Késő este 0, +5 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Kezdetben borult lesz az ég, majd a déli óráktól délnyugat, nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • Országszerte várható csapadék: többnyire eső de északon havas eső, havazás is valószínű.
  • A déli óráktól kezd megszűnni a csapadékhullás.
  • A Dunántúlon az északnyugati, másutt kezdetben a keleti, délkeleti, majd nyugati, délnyugati szelet kísérik élénk, helyenként erős széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 6 fok között várható, de a Dél-Alföldön 7, 8 fok valószínű.

 

péntek

  • Kezdetben napos idő valószínű, majd délkelet felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északira, északkeletire forduló szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a havas részeken -8, -10 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

 

szombat

  • Országszerte borult lesz az ég.
  • Délkelet felől egyre nagyobb területen kezdődik havazás, keleten havas eső, a Tiszántúlon eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6 fok között valószínű, a kezdetben még kevésbé felhős, havas északi tájakon lesz a hidegebb.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.

 

vasárnap

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Kezdetben többfelé, majd egyre kevesebb helyen számíthatunk havazásra, hószállingózásra.
  • Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet –2 és +3 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Elszórtan lehet kisebb havazás, hózápor.
  • A nyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.