Sokfelé hozhat 20 millimétert meghaladó esőt a szerda

2019. november. 12 12:13

Északon, északkeleten holnap a reggeli, délelőtti órákban hullhat jelentős eső, majd délután nyugat felől megérkezik az a hidegfront, mely újabb nagy csapadékot hoz, főként a Dunántúlra.

Szerdán a Dunántúlon túlnyomórészt borult lesz az ég, másutt viszont lehetnek rövid napos időszakok is. Több helyen, akár több alkalommal is eleredhet az eső, zápor, egy-egy helyen zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati, míg másutt a déli, délkeleti szél lesz erős, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20, nyugaton ugyanakkor csupán 8 és 13 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek.
  • Elszórt jelleggel eső, zápor előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 12 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, keleten a melegebb.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű, nyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.

 

PÉNTEK

  • Az éjszaka képződő párásság és köd északon, északkeleten csak lassan oszlik fel. Másutt változóan felhős időre számíthatunk.
  • A ködös tájakon szitálás előfordulhat.
  • A délire, délkeletire forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Közepesen, a Dunántúlon ugyanakkor erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • A Dunántúlon elszórtan eshet az eső.
  • A déli, délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 20 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten az enyhébb idő.

 

VASÁRNAP

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • A keleti, délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Elszórtan várható eső, zápor.
  • Az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.