Szeles időt hagy maga után a távozó hidegörvény

2020. június. 19 5:03

Még napokig változékony, többször záporos, főleg keleten, északkeleten és a délnyugati tájak egy részén zivataros időben lesz részünk. Feltámad a szél, néhol viharos lökésekre is számítani kell. Jövő héten átalakulás kezdődik.

Pénteken az északkeleti országrészben és a délnyugati megyékben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és több helyen kialakulhat zápor, zivatar, másutt a többórás napsütés mellett gomolyfelhős idő várható, záporokra is jóval kisebb az esély. Több helyen megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati, nyugati szél, de intenzívebb záporok, zivatarok környezetében is előfordulhatnak erős, esetleg viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 26 fok között alakul. Késő este 16, 20 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Az ország északkeleti felében, illetve a délnyugati tájakon erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Másutt gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Esőre, záporra, zivatarra az ország északkeleti felében és délnyugaton számíthatunk nagyobb eséllyel. Másutt inkább csak helyenként alakulhat ki zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21, 27 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és napközben is inkább csak átmeneti szakadozások fordulhatnak elő.
  • Több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, keleten mérsékeltebb lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Felhős idő lesz a jellemző, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • Több helyen, legkisebb eséllyel a nyugati tájakon fordulhat elő eső, zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon olykor viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 28 fok között alakul.

 

KEDD

  • Változóan felhős lesz az ég, emellett több órára kisüt a nap.
  • Elszórtan fordulhat elő zápor.
  • Az északi szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.