Szeles idővel kezdődik az idei tavasz

2019. március. 01 5:13

Az átvonuló hidegfront után tartós nyugati áramlás alakul ki hazánk felett, amely gyakran erős széllel jár együtt a következő napokban.

Pénteken napközben ugyan sok lesz felettünk a felhő, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Főként a Dunántúlon, illetve a középső országrészben többfelé lesz erős a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 16 fok között várható, délnyugaton valószínű a melegebb, északkeleten pedig a hűvösebb idő. Késő este 1, 6 fok valószínű.

 

szombat

  • A Dunántúlon többnyire erősen, keletebbre változóan felhős idő várható.
  • A Dunántúl nyugati részén helyenként, másutt legfeljebb néhol valószínű kisebb kisebb eső, zápor.
  • Kezdetben még többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek.
  • Elszórtan alakulhat ki kisebb eső.
  • A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb.

 

hétfő

  • Eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős időre számíthatunk.
  • Többfelé valószínű eső, zápor.
  • A délnyugati szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű.

 

kedd

  • Közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek.
  • Eleinte főként keleten várható eső, majd elszórtan valószínű zápor.
  • A nyugati, délnyugati szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között valószínű.

 

szerda

  • Változóan felhős lesz az ég.
  • Szórványosan alakulhat ki eső, zápor.
  • Többfelé megerősödik a nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás