Szélviharral, heves zivatarokkal töri meg a hidegfront a hőséget

2020. június. 29 5:17

Markáns hidegfront vonul át hazánkon. Zápor, zivatar kialakulására kell számítani, a délután második felében heves szélrohamokkal kísért zivatarok is előfordulnak.

Hétfőn reggel még kevés felhő lesz az égen, majd erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és késő délelőttől kezdve egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A zivatarokat viharos széllökések, felhőszakadás, illetve jégeső kísérheti. Kezdetben a délnyugati, déli szél élénk lesz, majd egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 36 fok között valószínű, 30 fok alatti csúcsértékekre az Északnyugat-Dunántúlon számíthatunk, de délután már egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. Késő este 17, 25 fok valószínű.

 

kedd

  • Éjszaka az ország délnyugati harmadának kivételével csökken a felhőzet, kiderül az ég, napközben nagyrészt napos időre számíthatunk a délnyugati megyékben több, másutt kevés gomolyfelhővel.
  • Éjjel a Dunától keletre még több helyen valószínű zápor, zivatar, napközben legfeljebb elvétve lehet csapadék.
  • Az északnyugati szél az ország északkeleti felében gyakran lesz élénk, időnként erős, a nap második felében mérséklődik a légáramlás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható.

 

szerda

  • Napos idő valószínű többnyire kevés gomolyfelhővel.
  • Csapadékra nem számíthatunk.
  • A szél általában mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között várható.

 

csütörtök

  • Több-kevesebb napsütést követően egyre több gomolyfelhőre számíthatunk.
  • Hajnaltól az Északi-középhegység területén, napközben már máshol is valószínű zápor, zivatar.
  • A délies szél több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 34 fok között várható.

 

péntek

  • A fátyol- és erősebben megnövekvő gomolyfelhőzet mellett több-kevesebb napsütés valószínű.
  • Több helyen – napközben nagyobb valószínűséggel a Dunától keletre – várható zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, északi szelet erős széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

 

szombat

  • Több-kevesebb napsütés mellett gomolyfelhők képződnek.
  • Főként délután, este elszórtan alakul ki zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Nyugat felől egy gyenge front érkezik, nyomában melegebb levegővel. Pár fokos melegedésre lehet számítani. Görcsös migrénes fejfájás kialakulhat. Ingerlékenység, alvászavar és emésztési panaszok is előfordulhatnak. Növekszik a reakció idő.

A légnyomás ingadozik.