Szerda napsütés, csütörtök eső

2018. április. 04 5:21

A hét további napjaiban is alapvetően enyhe, tavaszi időben lesz részünk, ez alól a csütörtöki nap képez kivételt, amikor egy hidegfront vonul át felettünk.

Szerdán a fátyol-, és gomolyfelhők mellett sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél az Alföld délkeleti részeit leszámítva nagy területen megerősödik, a Dunántúl északi, illetve nyugati területein viharossá is fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 21 fok körül alakul. Késő este 9, 14 fok várható.

 

csütörtök

  • Keleten néhány órára még kisüt a nap, majd nyugat felől ott is erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar.
  • A délnyugati szelet többfelé élénk lökések kísérik, majd délután a szél a Dunántúlon, estétől keletebbre is egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20 fok között alakul, napközben keleten lesz a melegebb.

 

péntek

  • Északnyugaton már reggelre csökken a felhőzet, másutt eleinte erősen felhős időre számíthatunk, majd egyre nagyobb területen süt ki a nap, legkésőbb délkeleten.
  • Napközben egyre kevesebb helyen, kora délután már csak a Dél-Alföldön várható eső, zápor, majd mindenütt megszűnik a csapadék.
  • Az északi szelet többfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható.

 

szombat

  • Napos időre számíthatunk, gomolyfelhőkkel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között várható.

 

vasárnap

  • Napos időre számíthatunk, kevés gomolyfelhővel.
  • Csapadék nem lesz.
  • A délkeleti szelet élénk, többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

 

hétfő

  • Napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A dél szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.