Szerdán érkezik az újabb esőzés

2019. szeptember. 23 13:43

Kedden délelőtt elhagyja térségünket az esőzést hozó front, de hosszabb ideig nem nyugszik meg időjárásunk, hiszen szerdán délután nyugat felől már egy újabb éri el az országot.

Kedden fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, és az ország nagy részén legalább rövid időre kisüt a nap, a legtöbb napsütés az északkeleti tájakon várható. Kezdetben délen még előfordulhat eső, zápor, majd ott is megszűnik a csapadék. Az északi, északkeleti szél főként a nap első felében gyakran megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett északi völgyekben ennél hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között valószínű.

 

szerda

  • Napközben keleten többnyire erősen felhős lesz az ég, és több helyen is valószínű eső, zápor.
  • Az ország nagyobbik részén a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, és csupán helyenként lehet csapadék.
  • Késő délutántól a nyugati tájakon felhősödés kezdődik és estétől ott egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, délután kezdhet a Dunántúlon vékonyodni, szakadozni a felhőtakaró.
  • Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati szél több helyen megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

 

péntek

  • Keleten is csökken a felhőzet, és változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként alakulhat ki zápor, esetleg zivatar.
  • Hajnalban átmenetileg pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • A délire forduló szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között valószínű.

 

szombat

  • A hajnalban képződő pára- és ködfoltok feloszlását követően kezdetben változóan felhős lesz az ég, délutántól azonban a nyugati, északnyugati területek fölé már egyre több felhő érkezik.
  • Nyugaton este már eső, záporeső is előfordulhat.
  • A déli szél gyakran megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős égre van kilátás.
  • Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
  • A déli, délnyugati szél gyakran megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.