Szilveszterkor az esőtől nem fogunk elázni

2017. december. 29 5:12

Az idei év utolsó estéjén épp két időjárási front között lesz hazánk, így akár a szabadtéri programokhoz is alkalmas lesz az idő. A folyamatos légmozgás éjszakára sem hagyja jelentősen lehűlni a levegőt.

Pénteken délelőtt nyugat felől felszakadozik a felhőzet, a Dunántúlon már néhány órára a nap is kisüt, de a Tiszántúlon estig erősen felhős marad az ég. A Dunától keletre várható még főként csapadék; eső, havas eső, az Északi-középhegységben hó. Az északnyugati szél többfelé erős, délelőtt a Dunántúlon és a főváros térségében viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű, késő este +2, -3 fok várható.

 

szombat

  • Délelőtt még szinte mindenhol kisüthet a nap, majd nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Északkeleten helyenként tartósabban is megmaradhat azonban a köd.
  • Délutántól nyugat felől egyre többfelé elered az eső, északon, északkeleten havas esőre, hóra is számítani kell.
  • A déli, délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Nyugat, délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúlon többórás napsütés várható.
  • Hajnalban, reggel keleten még több helyen lehet eső, havas eső, hó vegyesen, napközben azonban már inkább csak néhol lehet gyenge zápor.
  • A délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4, és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

 

hétfő

  • Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de délkeleten még több órára is kisüthet a nap.
  • Délutánig csak északon lehet néhol gyenge eső, majd délutántól nyugat felől kiadós csapadék érkezik.
  • Döntően eső várható, de az Alpokalján lehet havas eső is.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 13 fok között alakul.
  • Az Északi-középhegységben több fokkal hűvösebb is lehet.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Már csak helyenként lehet kisebb eső.
  • A nyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és+4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

szerda

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • A nap második felében több helyen lehet eső, havas eső.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.