Szinte egymást érik a hőhullámok a következő napokban

2021. július. 07 5:05

Szerdán és csütörtökön tetőzik a hőhullám, majd pénteken hidegfront érkezik. Hatása azonban nem sokáig tart, a jövő hét első napjaiban visszatér a forróság.

Szerdán túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 38 fok között alakul. Késő este 25, 31 fok várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Túlnyomóan derült időre számíthatunk, csak nyugaton lehet helyenként több a fátyol-, illetve a gomolyfelhő.
  • Általában száraz idő várható, de a nyugati határ közelében nem kizárt egy-egy zápor.
  • A délkeleti szél elsősorban a Dunántúlon megélénkül, Sopron és a Fertő környékén erős lökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 23, a csúcsérték 33 és 39 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Nyugat felől egyre erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, illetve összefüggőbb magasszintű felhőzet is érkezhet.
  • A legtöbb napsütés a Tiszántúlon valószínű.
  • A nyugati és a középső országrészben több helyen előfordulhat zápor, zivatar, a Tiszántúlon kisebb a csapadék esélye.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon északira fordul, és nagyobb területen megerősödik.
  • Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak.
  • A minimum-hőmérséklet 17 és 24, a maximum 30 és 37 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás.
  • Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A hajnali 15, 22 fokról délutánra 27 és 34 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délkeleten lesz a legmelegebb.

 

VASÁRNAP

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Szórványosan, a nyugati vidékeken akár több helyen is kialakulhat záporeső, zivatar.
  • Helyenként megerősödik az északi szél, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 35 fok között valószínű, északnyugaton, illetve a tartósabban felhős területeken mérhetik az alacsonyabb értékeket.

 

HÉTFŐ

  • Túlnyomóan napos időre van kilátás.
  • A képződő gomolyfelhőkből csak helyenként valószínű zápor, zivatar.
  • Élénk lökések kísérhetik az északnyugati, nyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás