Szinte minden nap esni fog

2020. december. 27 13:31

A következő napokban is változékony, de a jelenleginél már jóval enyhébb időre számíthatunk. Szinte minden nap várható eső.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás, inkább csak kisebb szakadozások lehetnek a felhőzetben. A nap első felében a Duna-Tisza közénél, illetve északkeleten fordulhat elő eső, főként a hegyekben havas eső, hó is lehet, majd egy átmeneti csapadékszünet után délutántól nyugat felől ismét egyre több helyen elered az eső. A délkeleti, déli szél egyre nagyobb területen megerősödik, majd viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között várható, délkelet felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre.

 

kedd

  • Éjszaka keleten is felszakadozik a felhőzet, és napközben hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, majd délután délkelet felől ismét megnövekszik a felhőzet.
  • Reggel, és estétől főként keleten, délkeleten várható eső.
  • Az erős, néhol viharos déli, délnyugati szél délután mérséklődik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak nyugaton szakadozhat fel a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, de délután főként nyugaton szakadozik a felhőzet.
  • Egyre inkább a Dunától keletre valószínű eső, délutántól néhol havas eső, északkeleten a hegyekben hó is lehet.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

 

péntek

  • Felszakadozik a felhőzet és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Eleinte északkeleten lehet még vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A nyugati, délnyugati szél több helyen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű.

 

szombat

  • Délnyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Elszórtan valószínű eső, zápor.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.