Kedden még több hullámban számíthatunk csapadékra országszerte, akár heves zivatarok is előfordulhatnak, viharos széllel, felhőszakadással. A hét második felében kezd újra melegedni a levegő, és szárazabb léghullámok érkeznek.
Kedden délnyugat, nyugat felől egyre intenzívebbé válik a felhőképződés, de legalább néhány órás napsütés lesz az ország döntő részén. Sok helyen valószínűek záporok, zivatarok, valamint heves zivatarok is lehetnek. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul és megerősödik, míg zivatarok környezetében viharos lökések, akár károkozó szélrohamok is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, de a Tiszántúlon 30 fok köré melegszik fel a levegő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_sze__sokfelho
Szerdán a délelőtt folyamán még közepesen felhős lesz az ég, majd észak felől erőteljesebben megnövekszik a felhőzet. Összességében több helyen várható eső, zápor, zivatar. Észak, északkelet felé haladva lehet tartósabb, kiadósabb a csapadéktevékenység. Az északnyugati szelet többfelé kísérik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 12, 17, délután általában 17, 22 fokra számíthatunk, de a tartósan csapadékos tájakon hűvösebb is lehet.
Fotó megosztása:
d2_cs_vitorlas
Csütörtökön északon, északkeleten zártabb felhőzet valószínű, másutt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd délutántól egyre nagyobb területen naposabbra fordul az idő. Elsősorban az északkeleti harmadban lehet zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél erős lesz, olykor viharos lesz. Hajnalban 12, 17, délután 18, 25 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d3_p__virag
Pénteken a nap első felében gyengén felhős, napos idő valószínű, majd észak felől felhősödés kezdődik. Elsősorban az északi megyékben lehetnek lokális záporok, néhol zivatarok. Az északias szél élénk, időnként erős lesz. Hajnalban 9, 15, délután 21, 28 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d4_szo_vitorlas
Szombaton gomolyfelhős, napos idő valószínű. Helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Az északias szél élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban 10, 17, délután 21, 28 fok között várható.
Fotó megosztása:
d5_v_hattyu
Vasárnap sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. A nyugatias szél élénk lesz. Hajnalban 10, 18, délután 26, 32 fok valószínű.
Fotó megosztása: