Több napra ránk telepszik egy ciklon

2020. március. 01 5:32

A következő napokban gyakran lesz szükségünk az esernyőre, ugyanis egészen csütörtökig felhős időre van kilátás ismétlődő esővel, záporral.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, inkább csak helyenként vékonyodhat el, szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Délelőtt helyenként, délutántól nyugat felől pedig egyre többfelé várható eső. A déli szelet elsősorban az Észak-Alföldön kísérhetik olykor erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de az északi szélvédett völgyekben fagypont köré is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.

 

hétfő

  • A nap első felében átmenetileg csökken, majd ismét erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Délelőtt még többfelé várható eső, majd megszűnik a csapadék, de estétől nyugat felől újabb csapadékzóna érkezik.
  • A délnyugatira forduló szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 16 fok között valószínű, de a déli megyékben melegebb is lehet.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, keleten lesz vékonyabb a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor, a Tiszántúlon várható a kevesebb csapadék.
  • A Dunántúlon az északi, északnyugati, másutt a déli, délkeleti szél erősödhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9 fok között várható, de északkeleten hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet tág határok között alakulhat, az Alpokalján 7, délkeleten keleten 17, 18 fok is lehet.

 

szerda

  • Túlnyomóan borult idő várható.
  • Sokfelé várható eső, zápor, a Dunántúli hegyekben havas eső is lehet.
  • Nyugaton a nap második felétől csökken a csapadékhajlam.
  • Az északi, északnyugati szél erős, a Dunántúlon néhol viharos lesz, de kezdetben a Tiszántúlon még déli szél valószínű.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű, keleten lesz melegebb.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • A Nyugat-Dunántúl kivételével többfelé várható eső, zápor, keleten havas eső, a hegyekben hó is lehet.
  • Az északnyugati szél gyakran erős, időnként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.

 

péntek

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délután szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Elszórtan kisebb eső, kezdetben néhol havas eső is lehet.
  • Az északnyugati, északi szél több helyen megerősödik, a Bakony térségében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.