A hétvége időjárását a felettünk húzódó hidegfront alakítja. Hatására többfelé és egy helyen akár több alkalommal is záporok, zivatarok alakulnak ki.
Szombaton alapvetően felhős idő várható, az időszakosan vékonyodó, szakadozottá váló felhőzet mellett inkább csak kevés napsütés lehet. Átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd főleg a Dunántúlon és a középső országrészben újra egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor, zivatar. A Tiszántúlon inkább csak estétől növekszik határozottan a csapadék esélye. Többfelé megélénkül, olykor megerősödhet a délies szél, amely a nap második felében a Dunántúlon egyre nagyobb területen északnyugatira fordul. Zivatarok környezetében azonban átmenetileg erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A maximum-hőmérséklet általában 26 és 34 fok között valószínű, azonban a tartósabban felhős, csapadékosabb vidékeken ennél több fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 18, 23 fokra számíthatunk.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
var_felhos_eg_nyar
Vasárnap a Nyugat-Dunántúlon általában gomolyfelhős, napos, másutt jobbára erősen felhős vagy borult idő valószínű. Többfelé várható (ismétlődő) eső zápor, zivatar, de reggelre előbb a Nyugat-Dunántúlon, estére pedig keletebbre is zömmel megszűnik a csapadék. Az északnyugati, nyugati szelet többfelé élénk, a Dunántúl nyugati és északi részén erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 15, 20, a csúcsérték 22, 30 fok között alakul.
Fotó megosztása:
macska_asit_nyar
Hétfőn az ország keleti kétharmadán sokfelé felhősen indulhat a nap, majd napközben felszakadozik a felhőzet, és gomolyfelhős, napos idő ígérkezik, de a Dunántúlon csak kevés felhő valószínű. Keleten, északkeleten egy-egy zápor nem kizárt. A délnyugati, déli szelet a Dunántúl nyugati felén élénk, időnként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban döntően 14, 19 fok között alakul, ennél hűvösebb a derült dunántúli tájakon lehet. Délután 26, 32 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
vihar_tuba_nyar_varos
Kedden általában sok napsütés várható gomolyfelhőkkel. A nyugati tájakon délutántól, másutt estétől nő a zápor, zivatar kialakulási esélye. A déli, délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 12, 18, a maximum 28, 33 fok között alakul.
Fotó megosztása:
erosen_felhos_napsugarak
Szerdán erősen megnövekedhet a felhőzet, ezzel együtt egyre több helyen - kelet felé haladva csökkenő eséllyel - lehet eső, zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet 12, 20, a maximum 22, 31 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
mezo_lapos_gomolyok_nyar
Csütörtökön csökken a felhőzet, naposra, szárazra fordul az idő a gomolyfelhők mellett. A déliesre forduló szél kevés helyen élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 31 fok között alakul.
Fotó megosztása: