Változatos idő ígérkezik a hétvégére

2023. május. 02 13:04

A hőmérséklet egészen a hét végéig kellemesnek ígérkezik. Lehűlés nem várható, de esőre, záporra szerdán és a hét utolsó napaiban is többfelé számítani kell.

Szerdán általában erősen felhős vagy borult lesz az ég az ország legnagyobb részén, de délután a Tiszántúlon, illetve északnyugaton szakadozottá, gomolyossá válik a felhőzet. Eső, zápor elszórtan, elsősorban az ország északnyugati felében valószínű, majd délután már másutt is kialakulhatnak záporos gócok. A Tiszántúl déli részén esetleg zivatar is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél nagy területen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti harmadban megerősödik, olykor viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan borult részeken 15, 20, míg másutt 20 és 24 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Gomolyfelhős idő várható általában sok napsütéssel és kevés fátyolfelhővel.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül.
  • A minimum 4, 11, a maximum 16, 21 fok körül alakul.

 

péntek

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható.
  • Napközben nem valószínű csapadék, estétől az északnyugati részeken előfordulhat eső, zápor.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • Hajnalban általában 5, 10 fok várható, de a nyugati részeken és az északi völgyekben ennél hűvösebb is lehet.
  • Délután 18 és 23 fok valószínű.

 

szombat

  • Nyugat, északnyugat felől az északi részeken megnövekszik a felhőzet, de a déli részeken még lehet szűrt napsütés.
  • Az északi részeken és a Tiszántúlon szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar.
  • A keleti, majd az északira, északkeletire forduló szelet élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 6, 12, délután általában 18, 24 fokot mérhetünk, de az északi részeken helyenként hűvösebb maradhat az idő.

 

vasárnap

  • Nagyrészt felhős időre számíthatunk, északkelet felé haladva lehet több a napsütés.
  • Elsősorban az északnyugati megyékben, valamint a Tiszántúlon fordulhat elő eső, zápor.
  • A keleties szél megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet 4 és 12, a maximum 16 és 22 fok körül valószínű.

 

hétfő

  • A keleti tájakon közepesen, a nyugati megyékben erősen felhős időre van kilátás.
  • Az északnyugati tájakon számíthatunk esőre, záporra.
  • A keleties szél megélénkül.
  • A hajnali 5, 11 fokról 14 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.